Négy hónapos

Rohan vele az idő,szopi közben mindig keresem azt a kis ufót, akit hazahoztunk..Már több, mint 6 kiló, a hivatalos mérés szerint 61 centi, tehát, inkább 68-as ruhákat hord. Az oltásokat továbbra is hősiesen tűri, csak a másodiknál tört el e mécses megint, és az is inkább a macerának szólt, mint magának a szurinak.
Amennyire nem szeretett hasalni, most egyre szívesebben van hason, ha meg nem, azt is elintézi, mert egy hete már tudatosan is forog hasról hátra és vissza. Ez utóbbi nyilván nehezebb, mert a kezecske néha a pocakja alá szorul, és nem mindig tudja eléggé felemelni magát, hogy ki is tudja szedni.
Vannak kedvenc játékai, amikért nyúl, és tépi őket lelkesen. Ilyen a maci ( oroszlán?) a pihenőszékén, a bohóc a játszószőnyegen, az összes szundirongyi - ezeket nyilván nem használja alváshoz, mert aludni csak cicin alszik továbbra is. Irtó cuki hangokat hallat, sikongat és néha hosszas előadásokat tart a játékoknak.
Aludni nappal továbbra sem nagyon szokott, azt is random. Ha túl sok inger éri, akkor szinte egyáltalán nem alszik, az autóban, babkocsiban is egyre kevesebbet. Viszont lassan egy hete az este fél 10-10 közötti elalvásból már csak 4-5 között kel először,ami -valljuk be - nekem is elég pihentető, így csak a nap végére leszek zombi, nem úgy indítom már a reggelt is. Nyilván meglesz még ennek a böjtje, de egyelőre próbálom élvezni.
Lassan váltanunk kell hordozóeszközt is: a karikás remek rövid távokra, de lassan jön a versenyszezon a nagyoknak. Kaptunk kölcsön egy batyukendőt, de egyelőre nem túl együttműködő a kisasszony, konkrétan az eddigi próbálgatásokat szétrúgta/feszítette, remélem, beleszokunk,mert sokkal kényelmesebb volt, mint pl a rugalmasban, attól már fáj a hátam. De biztos hosszabbra lesz szükségünk, mert alkalmanként előre is kötném, ahhoz meg ez a mostani hosszúság kevés.

A babakocsi felső részét is cseréljük a hó végén, mert egyre többet nézelődik, meg ki is növi a mózest. Hét végén már kipróbáltuk a sportkocsit, szépen szundizott benne, és mivel fektethető, így nem fenyeget az a veszély, hogy a gerincét terhelem. Visszagondolva a batár kocsikra, amiben a fiúkat hordtam, ez már ég és föld - bár kétségtelen, hogy a nagybevásárlást nem lehet elintézni ezzel a kocsival.

A mozgásfejlődés gyorsulása nem csak az alvását, hanem az általános hangulatát is nagyban befolyásolja, gyakran fakad szívettépő zokogásra, amit  - én legalábbis - nem tudok elállítani, csak cicivel. Apja néha el tudja ringatni, meg alkalmanként a cumi is tud segíteni, de ez utóbbiból hiába van két fajtából négy darab, csak arra jó általában, hogy megfigyelhessük a röppálya változását. Kíváncsi vagyok, hogy mikor kezd mászni/térdelni, mert a forgás is viszonylag gyorsan kezdődött.

A szeme színe még mindig rejtély: sötétkék alapon zöldesbarna. A hajában enyhén vösösesszőke vonalat vélek felfedezni, ami mondjuk különösebben nem lep meg,mindkettőnknél vannak vörös árnyalatok.

Úgy általában véve, nagyon barátságos kisbaba,idegenektől nem visít,bár nem is feltétlenül lelkesedik, hogy felvegyék. De ha valakit már látott egy párszor, arra lelkesen vigyorog.
Apja és a fiúk továbbra is nagy szerelemben vannak, oda-vissza. Én csak egyszerűen megpróbálom többé-kevésbé tudatosan megélni, hogy ő van, és most pici, hiszen saját aprólékom már nem lesz több. Úgy érzem, most türelmesebb is vagyok a sír, ha non-stop igényel, bár kétségtelenül gyorsabban fáradok, mint a fiúknál.

Nagyok

Naszóval, a nagyok. Szörnyen kamaszodnak, de kívülről nézve látom, hogy iszonyat szerencsém van velük egyelőre, mert a bezárkózáson, meg az egymás zrikálásán kívül nem kell ordítozós hisztikkel küzdeni, az ajtó is csak ritkán csapódik.
A félévi bizikkel nagyjából elégedett is lehetek, a kicsinél számíthattam arra, hogy nem lesz tökéletes, hát nem is lett, most megint elővehetem az őrmester stílust, amit nagyon utálok, de sajnos nem a képességei alapján fogják felvenni a középiskolába, hanem a jegyei számítanak. Azon pedig még van mit javítani, mert csak ott figyel, ahol számára érdekes a téma.

A nagyobbik előadott egy kis nem-kajálok-mert-nincs-kedvem időszakot, eléggé megrémítve mindenkit ezzel, de szerencsére az állapot nem bizonyult tartósnak, viszont eléggé lefogyott, így most tömöm,amennyire lehet. Sajnos nála a lelki ügyeket nehéz rendezni, mert az apjához hasonlóan Rambó, így csak magában emésztődik. Másra nemigen tudok gondolni kiváltó okként,mert jól tanul, és ha nem edzésen van, vagy suliban,akkor itthon jutyubozik, elég széles érdeklődési körrel - a mitológiától a hülyeségen át minden jöhet, és szerencsére meg is osztja, ha valami tetszik neki. Igyekszünk minél nyitottabban hozzáállni, én még emlékszem, mennyire utáltam, ha lekicsinyellték, kicsúfolták az érdeklődésemre számot tartó dolgokat.

A kicsi viszont nem hazudtolja meg önmagát, továbbra is lelkis, néha odabújik mellém,mikor a kicsit szoptatom este, és akkor beszélgetünk,életről, párkapcsolatról, mindenről. Legjobban azt szeretem, ha találnak valami olyat, ami mindkettőjüket érdekli, és akkor egymás szavába vágva mesélnek-kérdeznek. Most pl megtaláltuk a Geoguessert, és órákig el lehet lehet vele szórakozni.

Rohan az idő

Teljesen szándékomban állt folytatni a múltkori bejegyzést, de kifolynak a napok a kezeim közül.
Megvolt a méricske, 5 kiló 10, 58 cm ( persze, azért kellenek a 62-68-as ruhák, hagyjuk..), meg az oltás is , a szokásos cukiskodás a doktornénivel, minimális sírással. Sajnos viszont mindketten a tankönyvi gyereket várják, így napi 3x15 perc hasalásra ítélték a csöppet, mert nem emeli szerintük elég magasra a fejét. Nos, végülis hason alszik:-). Persze gyakorlunk, de ez az ötödik perc után általában hangos zokogásba fullad, kegyetlen szülő vagyok, na. Mondjuk azt nem értem, hogy ha szerintük nem fejlődik megfelelően, akkor miért nem küldenek mozgásfejlesztésre, ha meg nem kell, akkor mit nyektetnek? Elég vén róka vagyok már gyerek-kérdésben, a nagyok már talán kellő bizonyíték. Bármennyire is kedvelem a dokinénit, úgy érzem, a kommunikáción még neki is javítani kellene. Na mindegy, ha legközelebb megyünk, legfeljebb rákérdezek.

A legutóbb jelzett napirend teljesen megborult, már nem is érdekel. Ha nincs front/fogzás/istennyila, akkor nagyjából megy a 9-10 közötti alvás, egy-két éjszakai ébredéssel, amiből a második 4-5 óra körül esedékes, így már hétköznap ritkán van értelme visszaaludnom. Viszont az utóbbi pár hét időjárása úgy kikészítette, hogy pár óra szívszaggató sírás után alszik el néha napközben.
Márha alszik. Lassan a babakocsi, vagy az autó sem megoldás, mert a rövid utakon nem alszik el, vagy csak a végén, mikor már hazaérünk, és nem tudom kiszámítani, hogy utána alszik-e majd, vagy öt perc múlva felébred.

Minden panasz ellenére imádnivaló kis maszat. Cuki hajacskái nőttek, alig várom, hogy kis copfot csinálhassak a feje tetején. Édesen dumál, egyre több hangot használ, és ha ismerős/tetszetős arcot lát, széles vigyorral ajándékozza meg a delikvenst, a tükörben látható babát is beleértve. Ha feltámaszkodik, szörnyű hasonlóságot mutat a naggyal, de már most látszik, hogy ő lesz a legvilágosabb tónusú a három gyerek közül. A szeme sem színeződik egyértelműen, még mindig a babaszürke, némi kékes-zöldes beütéssel.

Lassan átváltunk a rugalmas kendőről a karikásra, de most már értem, hogyan lehet rácsúszni erre a kendő-dologra...mióta megláttam, fáj a szívem egy selyem karikásért ( no way, horribilis az ára ), és erősen gondolkodom egy hosszúkendőn, ami színesebb, mint a karikásunk, hogy háton is tudjam hordozni. Meg persze egy csatos, amit majd apja is hordhat.

És most rohanok, mert felébredt - megint - ha lesz időm, küldöm bejegyzést szentelek a nagyoknak, megérdemlik.