Ma eljutottam arra a pontra, hogy üvöltök vele, hogy nemnemnem, ő közben röhög, de minimum mosolyog rám, és nem érti. Mondjuk a szemetes tuti direkt volt, és az mindig tilos, a száraz ruháknál eddig valóban nem csináltam ekkora cirkuszt, de már másfél órája aludnia kellett volna, mert a nagyot is viszem oltásra. Persze kelteni kell majd, nyilván nyűgös lesz. És megint állnak mögöttem, őrjítő. Utálom, ha a szabad mozgásban korlátoznak, még ha csak feltételesen is, hiszen nem tudom, hogy indulásig itt fog-e állni a szomszéd menye, vagy eltakarodik a csába időben.
Kéne egy jó pszichológus, akivel lehet beszélgetni, mert kb eddig bírtam, hogy nincs kivel.
2017. november 22., szerda
2017. november 14., kedd
Jön, megy, fut-szalad, intézkedik
Még egy hónap sem telt el a szülinapja óta, de az akkori két-három lépésből teljes értékű járás lett: Itthon már nagyon kell figyelni, mikor settenkedik a hátunk mögé, mert már nem árulja el a tenyereinek a csattogása. Kint a babakocsit tolva simán elsétál fél órát is, nyilván babatempóban, mindent alaposan megvizsgálva, ami a szeme elé kerül.
Rákapott egy kis huncut hunyorításra, nagyon cuki! Meg a nagyok is, ahogy ránéznek és közlik: cuki vagy - és ennek együtt örülnek.
Nagyon elindult a beszédfejlődése is, bár ezt még jószerivel csak ő érti:-) de nagyon igyekszik, hogy gesztusokkal, vagy azonos hangsorral, hanglejtéssel egyértelművé tegye, mit is akar. Igen, akar, nem szeretne, mert ha a dolgok nem a kedve szerint történnek, jön a kis magát hanyatt dobós hisztije, éktelen üvöltéssel, amin sajnos gyakran röhögök, mert nagyon látványosan drámakirálynős a póz.
Az alvással nem vagyunk előrébb, továbbra is kevés a napi egy, de kétszer már nem akar-tud aludni, így viszont esténként gyakran küzdünk a túlpörgéssel.
Látványosan imádja az apját, nyilván, mert ritkán van itthon. Ha nem jön haza hét közben, akkor a pénteki érkezéskor tíz percet is csüng rajta, és megy utána, mint egy kiskutya. És ezért is nehéz az esti altatás, mert amit kettesben kialakítunk, azt az apás napok teljesen felborítják, de én sem szedem őket szét szívesen.
Kíváncsi vagyok, sikerül-e valamit kialakítani márciusig, és el tudunk-e menni kicsit wellnesselni kettesben.
Rákapott egy kis huncut hunyorításra, nagyon cuki! Meg a nagyok is, ahogy ránéznek és közlik: cuki vagy - és ennek együtt örülnek.
Nagyon elindult a beszédfejlődése is, bár ezt még jószerivel csak ő érti:-) de nagyon igyekszik, hogy gesztusokkal, vagy azonos hangsorral, hanglejtéssel egyértelművé tegye, mit is akar. Igen, akar, nem szeretne, mert ha a dolgok nem a kedve szerint történnek, jön a kis magát hanyatt dobós hisztije, éktelen üvöltéssel, amin sajnos gyakran röhögök, mert nagyon látványosan drámakirálynős a póz.
Az alvással nem vagyunk előrébb, továbbra is kevés a napi egy, de kétszer már nem akar-tud aludni, így viszont esténként gyakran küzdünk a túlpörgéssel.
Látványosan imádja az apját, nyilván, mert ritkán van itthon. Ha nem jön haza hét közben, akkor a pénteki érkezéskor tíz percet is csüng rajta, és megy utána, mint egy kiskutya. És ezért is nehéz az esti altatás, mert amit kettesben kialakítunk, azt az apás napok teljesen felborítják, de én sem szedem őket szét szívesen.
Kíváncsi vagyok, sikerül-e valamit kialakítani márciusig, és el tudunk-e menni kicsit wellnesselni kettesben.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)