9

hónapos lesz holnap, egyre inkább kinő a babakorból ( ezt az első évet 0-24-ben kéne videózni, mert a negyede nem marad meg, annyira gyorsan változik, fejlődik ).
Imádja a zenét, rugózik rá, remélem, ő is örökölte valamelyest az én muzikalitásomat, mert egyébként tiszta apja, kinek semmi ritmusérzéke nincs sajnos. Ha mondjuk neki, hogy tánci-tánci, arra is reagál, és közben vigyorog. A "nem"-et us érti, csak nem mindig reagál rá, max egy huncut mosollyal reagál rá. A fürdés nagy kedvenc lett, szeret ejtőzni a kiskádban, szórakozik  a bevitt játékokkal, vannak kis rituáléi is már ( leül, kezébe fogja a játékokat, és lecsúszik, hogy a feje is a vízben legyen, így ütögeti össze a játékokat, vagy rágogatja őket. Utána hasrafordulás, álldogálás a kád szélébe kapaszkodva. Ha kiveszem, rázza lábait, hogy lecsöpögjön a víz ). Iszonyat gyorsan halad négykézláb, az elindulás irányából már lassan tudni lehet, merre készül ( fiúk szobái, fürdőszoba, mint tiltott terület, a frissen felfedezett konyha).  A tükörben is felfedezte a babát, nagy, nyálas puszikat ad neki:-), a frissen tisztított tükrön ez külön jó móka.
Megejtettük a próba-nyaralást, Szegedre mentünk a fiúk versenyére. Nagyon jól bírta, volt valami a levegőben, és az eddigi borzalmas alvásai helyett napi két-három órákat aludt a legnagyobb zajban, és még éjszaka is, pedig csak utazóágy volt berakva a szobába ( egyébként a szálloda teljesen felkészült volt, majd még méltatnom kell őket a megfelelő helyeken ). Viszont rászokott a kendőre, és a kilenc kilóját cipelgetni nem mindig egyszerű. Remélem, a "nagy" nyaraláson más is vállal belőle, mert az én hátam és derekam a vége felé nem nagyon díjazta.
Minden este kimentünk, ha másért nem, vacsorázni a városba, így volt sörfesztiválon és étteremben is, ez utóbbit annyira nem díjazta, hiába kapott etetőszéket és kaját is, kissé zajosan viselkedett, elűzve a körülöttünk ülők egy részét.
Napközben zömmel a versenyen voltunk, ott viszont bedobta a cuki énjét, játszott a kislányokkal ( mármint a versenyzőkkel, dehát a fiúkkal egyidősek, nekem kislányok), a nagylányokkal, sikongatott a kutyákra - valamiért nagyon bírja őket - és úgy általában nem lehetett rá panasz.
Nyilván dupla cuccal készültem, nem kellett a fele se, szerencsére a gyógyszerekre sem volt szükség. A hazaút már kalandosabb volt, mert a fiúk is jöttek velünk ( felkészülés a nagy túrára, biztos vagyok benne, hogy addig nem jön meg az új céges kocsi), plusz már a délutáni nyűgösség is bekavart. Így megejtettük az első bekötve-a-kocsiban szopit is, mondjuk ezt kihagytam volta az életemből.
Ha már szopi, a hozzátáplálás továbbra is csak részleges, egy marék kajának kb a fele landol benne, de minden nap eszik valamit. A joghurt hol jó, hol nem, ahogy a sajt és a gyümölcsök is változó reakciókat váltanak ki belőle, ezlrt a reggelijével és az uzsonnával gondban vagyok.
Mióta hazajöttünk, óvatos bizakodásra ad okot az éjszakai és nappali alvása, mert kb kétnaponta sikerül napközben is egy másfél-két órás szundit tolni (mondjuk a pontos idejével nem kalkulálhatok), és éjszaka is aludt már hat (!!!) órát egyben, aminek nagyon örültem, mert egyrész ez a négy nap engem nagyon kifacsart, másrészt az előtte lévő időszak nem-alvása teljesen  felfordított, alig bírok felkelni, hogy edzésre menjek.
Ja, és a nyaralásra vezzem egy "új" babakocsit, mert a mostani túra egyértelművé tette, hogy bármennyire is szétszedhető a babakocsink, akkora batár, hogy egy nagy bőröndnyi helyet elfoglal, így engedhettem a háromkerekű kocsi iránti vágyamnak:-)

Gyorsan, gyorsan

muszáj , mert elfelejtem. Nekiállt dumálni, sikongat, néha olyan hangokat ad ki, mint egy felpörgő motor:-), imádja a visszhangos helyeket, mert akkor az ő pici hangja is zeng.
Belesodródtunk a szeparációs szorongásba, ha nem lát/ elmozdulok a helyemről, éktelen visításba tud kezdeni, mindegy, ki van vele ott, az apját is beleértve. Ő szegény eléggé el is van kenődve emiatt, pedig ha épp nincs rajta a hoppáré, tök jól elvannak.
Ha hívom, már jön utánam, turbós kisautó módjára, nagyon cuki. Egyre hosszabb a haja, már viszket a tenyerem, hogy valami csatot, gumit tehessek bele. Ez mondjuk nem csak az én vágyam, de a múltkor már apja is kimondta ,hogy egyértelműen látszik, hogy kellett nekem ez a kislány.
Nem mintha a fiúat nem imádnám, már szinte felnőttek, olyan szövegük van, hogy néha csak magamban röhögök, hátha valami tekintélyem még maradt. És pont azon gondolkodtam a minap, hogy ugyan anyagiakkal nem kényeztet a szerencse ( aka nem nyerünk soha a lottón ), de a három gyerekkel meg vagyunk áldva, de tényleg. Okosak, szépek, egészségesek, a nagyok is csak közepesen lázadók, ha elég szőrmentén bánunk velük:-), szóval igazán nem panaszkodhatok. Csak mindig többet szesetnék nekik adni, anyagilag is, mert tudom, milyen nehéz önűlló életet kezdeni, és szeretném/szeretnénk ezt nekik megkönnyíteni.
Most megyek csomagolni, mert holnaptól OB, és még a barátnőmmel is találkozom egy gyorsat ( az is megérne egy külön misét, hogy ő, aki Luxiban lakik, már többször, és hosszabban látta a lányt, mint az, aki itt él a városban..)