2017. január 17., kedd

Mindjárt három

Na, túl vagyunk ( remélem ) egy elég rendes taknyos időszakon, de hálistennek elindultak a fogai a kiscsajnak, így ha nem az orra van tele, akkor ömlik a nyála. A következő beszerzésünk egy pár nyálkendő lesz, azt hiszem, pedig eléggé berzenkedem tőle.
A mozgása is sokat változott, egyre jobba kinyújtva tartja a kezét/tenyerét és a lábait. Ha hasra teszem, akkor mindig küzd és/vagy sír, nagyon utálja!Főleg azért, mert előre nem halad, pedig nagyon igyekszik,némi repülőzéssel megspékelve. Egyszer-egyszer már át is lökte magát hátra, de ez inkább véletlen. Ha háton van, akkor rendszeresen fordul oldalra, gyakran emiatt is ébren éjszaka, mert - tádám!! - mostanában sikerül átcsempésznem az ágyába esti szopi után. Egy felüdülés az a pár óra, amíg arra fordulok, amerre akarok. Néha már én ébredtem előbb, hogy mivanmivan, holagyerek, de ő csak szuszogott nyugisan.

Mióta picit betegeskedett, beállított egy újabb napirendet, eszerint valamikor 4 körül eszik, ezzel elszundizik akár hétig is. Utána vagy alszik kilenctől egy hatalmasat ( mint pl most ) vagy két kisebb részletben egy-egy órát. Nyilván tennivalók szempontjából az előbbi előnyösebb, de erre nem vagyok befolyással.  Délután gyakorlatilag nam alszik, max elszunnyad evészet közben, de mire letenném, már pislog rám a nagy szemeivel, amik még mindig baba-szürkéskékek, szóval továbbra is kíváncsiskodunk.

Mostanában megtalálta a kezét is, nagyon cuki, ahogy összekulcsolja őket, és úgy integet, esetleg még beszélget is hozzá. A társaságot továbbra is kedveli, ha jön valaki, vidáman mosolyog rá, kivéve persze, ha kajaidő van, mert akkor vihargyorsan eltörik a mécses. A fürdetést is nagyon szereti, most már úszik a fürdőszoba a végére, meg  a segítő személyzet is jellemzően elázik:-)

Holnap státusz, kíváncsi vagyok, mit mutat a védő mérlege.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése