Musszáj összefoglalni a minit, mert lemaradok.
Szóval iszonyú szociális, bármilyen korú gyerekkel játszana ( szia, Lilla baba vagyok, jössz velem játszani/sétáni/homokozni? kész vagyok ), akkor szoktam sajnálni, mikor a nagyobbak ( főleg lányok ) látványosan kihagyják, ő meg nem érti, hogy mi van, és megy utánuk.
imád mozogni, életveszélyes egyébként, a félelemérzete nulla. Most már talán hallgat ránk egy kicsit, de ez nem akadályozza meg abban, hogy öt méter magas csúszdára/mászókára másszon, vagy lendületből célozza meg a méterrel a feje fölött végződő vizet ( not to self: mihamarabb be kell iratnom úszni)
felnőttekkel is szívesen elbeszélget, de szerencsére nem megy el senkivel ( eddig még ), mikor az idősebb korosztály hívogatja, látványosan visszajön mellém.
Akaratgombóc. Ez a játékon is meglátszik, mert minden az övé, ami az övé/előtte játszott vele/játszani szándékszik vele, nos , ezen még dolgoznunk kell, mert nagyon durván reagál, konkrétan kitépi a másik kezéből az adott dolgot, és kiabál. Néha viszon már felajánl csereárut, én ezt fejlődésnek tekintem.
szakállas emberek még mindig nem a liblingjei, ezzel a sógoromnak kell megküzdenie, ugyanis már ötven méterről sikít, ha meglátja, és bújik belém, esetleg közli, hogy menjünk haza, ha a nagyinál vagyunk ( folyt)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése