Na, laírom a nyaralást, mert bennem marad, a gyerek meg felébred a két hónap óta leghosszabb alvásából ( vagy hogy kell ezt írni, nincs a magyarban erre megfelelő igeidő:-))

Szóval sokkal jobban sikerült, mint vártuk, legalábbis a baba-gyerekek-élmények szempontjából. Az olasz szállást inkább nem minősítem, ötünkre volt két takaró, meg ugyanannyi párna, úgy kellett a tulajra rápirítanom a foglalós oldalon kereszül, hogy orvosolja valamennyire a helyzetet.

A mini tök jól viselte a 12 órás odautat, szerencsére éjjel utaztunk, így a zömét átaludta. Mire igazán nyűgösköni keztdett volna, épp megérkeztünk, és az földöntúli boldogsággal töltötte el, hogy nem kell beszíjazva ülnie végre!
Már az első nap megismertettük a tengerrel, igazi kis vizicsibe, imádta végig! csapkodott meg rudgosott, a kölcsönkapott fürdős kendőnek nagy hasznát vettük. Meg rögtön éttermezéssel indítottunk, szépen beleevett mindenki kajájába ( éljen a blw)

A bevásárolt babakajákat viszon fölöslegesen vittük, ahogy az utazóágyat is, mert három éjszakát aludt benne egyáltalán, de inkább köztünk durmolt, szóval nekünk még kellett volna egy hét itthon, amikor TÉNYLEG kipihenjük magunkat.

Második nap olajpréselőbe mentünk, az elején nyűgösködött egy kicsit, de szopival megnyugodott - ez ment a nyaralás végéig - viszont a felkínált sajtból és mindenféle kencékből lelkesen falatozott. Odafelé menet gyönyörű tájakon mentünk keresztül, úgyhogy később vissza is mentünk fotózni, mert ilyen hihetetlen színűnek nem láttuk még a tengert. Az olajprés-üzem egy külön bejegyzést érne meg, maradjunk annyiban, hogy vettünk is olajat, és fogunk is rendelni még ( mert szállít a fickó magyarországra, hihetetlen!)
Kiderült, hogy a nagyoknak már sok az egész napos fetrengés a tengerparton ( apjuk teljesen le lett szavazva ), így nagyon jó, hogy teleszórtuk programmal az utazást. Egy nap pihi után ( és az eddigi legjobb kávén után, basszus, hihetetlen, hogy egy strandon iszom a legjobb kávét ever, mindezt egy (1!) euróért!) Livornóba mentünk hajókázni, természetesen ott is bealudt szopi közben, de mivel kendőben volt, így nem zavart különösebben senkit ( vagy udvariasan nem szóltak ). Ettünk akkora fagyit, mint a  gyerek feje  - két íz, hahaha - de megérdemeltük.

Szerdán Pisaba mentünk, és rájöttünk, hogy nem is lehetett volna jobban időzíteni: Így. hogy kényszerűségből az első csoportban már fel kellett mennünk, legalább láttuk a ateret a maga valójában, nem csak turistákkal tömve. Természetesen a csepp itt sem tartotta be a tervezett menetrendet, így a nagyok mentek fel előbb, míg ő szopizott, és elaludt a dóm tövében, utána pedig én a kisebbikkel - szédítő élmény volt.

Rengeteget röhögtünk a pózoló turistákon, végül csak rólam készült el az obligát "tartom a tornyot" fotó mert gyakorlatilag NEM FÉRTÜNK ODA! Mivel a dóm később nyitott, addig reggeliztünk, négyen 10 euróból capuccinót meg croissant, nagyon megérte.Mindezt a térről nyíló egyik utcácskában, szóval még a turistamágnes helyeken is lehet normálisan kajálni.
A következő két nap már csak a pihenésé, fotózásé volt, mert szombaton amilyen gyorsan csak lehetett, el akartunk jutni Salzburgba - nos, ez a kis tervünk nem jött be, mert ami torlódást ki lehetett fogni, azt mind sikerült. Így is gyönyörű volt, mert az Alpok déli oldalán jöttünk végig, szóval legalább nézni volt mit.

Az osztrák szállásunk osztrák szállás volt:-) pihe-puha vetett ággyal, egy kisebb hadsereg ellátásához elegendő edénnyel és persze tehénkakiszaggal, hiszen a tehenészet közvetlen szomszédságában kaptunk szállást. Az első este megküzdöttünk kismillió szúnyoggal, mer összeállítottunk egy - mint később kiderült - igen hajtós útitervet.

Vasárnapra csak Berchtesgardent terveztük, gondolván, hogy biztos nem lesznek sokan ( tévedés1), és mert majd gyorsan bejárjuk, így tudunk pihenni az este várható vacsora előtt (tébedés 2). Tehát tömeg volt ( alig találtunk parkolót), bár németesen jól szervezett, a buszjegyünkön az is rajta volt, hogy melyik buszra száljunk, így nem voltak tumultuózus jelenetek. A buszból sem volt semmi a kilátás, de miután felértünk lifttel magába a Sasfészekbe, nem győztünk fotózni. Az egész tripre tervezet két órából csak ott töltöttünk el kettőt, amiből nyilvánvaló, hogy alulbecsültük a látnivalókat.
A nagy mászkálás közben persze magyarokkal is összefutottunk, végülis miért ne ( ja, az olasz programokat is egy magyar nőci szervezte, szóval ott is kijutott, de abszolút megérte ), Felajánlották, hogy parkolunk az építkezésük helyszínén másnap Salzburgban, ha nem akarunk fizetni, de végül nem éltünk vele, mindenesetre jólesett.
Este a férj kollégáival mentün vacsorázni egy világvági fogadóba, ami TÖMVE VOLT, holott nem vezetett oda jelzett út!! Mindenesetre finomat ettünk, a lány ott is meghódított mindenkit, a fiúk meg kipróbálhatták magukat idegen nyelven.
Másnal bejártuk Salzbuirgot, kora reggel a várban kezdünk ( nem babakocsi-barát, de látávnyos ), utána bejártuk a belvárost - Fürst kávéház Mozart csokival, Dóm, Mirabell palota kertje - nagyon szép - az eső ellenére.  Utána még kimentünk a Hellbrunn kastélyba, és ha eddig nem voltunk vizesek, hát majd ott:-) de oldotta a feszültséget rendesen.
Este újabb vacsorázós program várt, szintén helyiekkel, Az Augustiner sörözőbe mentünk, ami hatalmas, és valami szülinap, vagy egyéb esemény lehetett, mert hétköznap is zenekar volt, ami, mint megtudtuk, nem jellemző. Megint a gyerekek vitték a prímet, a
kicsi azért, mert cuki volt, és barátkozott mindenkivel annak ellenére, hogy egy kukkot nem értett abból, amit mondtak neki, de levette a hangsúlyból, hogy imádják, a nagyok meg azért,mert felszabadultak voltak.. A legnagyobb sörözött, és a kisebb is bevállalta a helyi radlert, ami fél liter sör és ugyanannyi üdítő:-).

Hogy ne maradjunk élmény nélkül az utolsó napra, ármnetünk még Burghausenbe is, ami Európa leghosszabb vára. Az utolsó csücsökben felfedeztük az interaktív kiállítást, ami újabb két órával dobta meg a hazautunkat:-) de nagyon megérte. Végül este kilenc körül értünk haza, kimerülten, de tele élményekkel.

Viszont az utazás nagyon visszavezetette a pici alvókáját, és az evészetet is, mert főleg anyatejen élt. A kocsiban, ráhajolva szoptatós technikát is kellett azóta párszor gyakorolni, aminek nem örülök, bár megmentette az idegeinket a totális lerongyolódástól.